Máramarossziget – MARAMAROSSZIGET.INFO

a múltidéző Máramarossziget

Mára­ma­rosszi­get való­ban egy szi­get­ként helyez­ke­dik el a Tiszába ömlő Iza tor­ko­la­tá­nál. Viszony­lag nehéz meg­kö­ze­lí­teni, ezért a Máramarosi-havasok lábá­nál, a Kőhát aljá­ban fekvő tele­pü­lésre nehe­zen tört be az ide­gen kul­túra. Az egy­kori vár­me­gye­köz­pon­tot min­dig is a magyar, román, ruszin, német és zsidó hagyo­má­nyok keve­re­dése jel­le­mezte. Igazi fény­ko­rát a 19. szá­zad­ban, illetve a 20. szá­zad ele­jén élte a volt keres­ke­delmi cso­mó­pont, ami­kor még virág­zott a sóbá­nyá­szat, és von­zás­kör­ze­tébe tar­to­zott a ma Ukrajna terü­le­tére eső Huszt, Visk, Rahó, Aknasz­la­tina és más, a tör­té­nelmi Mára­ma­ros­ban talál­ható települések.1836–1920 között jogi aka­dé­mia műkö­dött az egy­kori refor­má­tus isko­lá­ban, a mai taní­tó­képző­ben. Gaz­dag kul­tu­rá­lis élet folyt a város­ban, az 1800-as évek ele­jén műked­velő szín­ját­szó cso­port ala­kult, sőt itt szü­le­tett Pri­elle Kor­né­lia, a 19. szá­zadi magyar szín­ját­szás egyik leg­na­gyobb egyé­ni­sége. De ha a Tisza-parti tele­pü­lés neves szü­löt­te­i­nél tar­tunk, meg kell emlí­te­nünk Lővei Klá­rát, aki Teleki Blan­ká­val közö­sen ala­pí­totta a szi­geti „nőne­velő inté­ze­tet”, Szi­lá­gyi Ist­ván és Örlőssy Ferenc író­kat, Hol­lósy Simon festőt, a mün­cheni és a nagy­bá­nyai művész­te­le­pek meg­ala­pí­tó­ját, Elie Wie­sel iro­dalmi Nobel-díjast (1986).

A nagy­bá­nyai festőis­kola meg­ala­pí­tója örmény csa­lád­ban szü­le­tett 1857-ben. (Apja Kor­buly Simon keres­kedő volt, mély híve az 1848-as for­ra­da­lom­nak, a Lendvay-huszárok bevo­nu­lá­sa­kor magya­ro­sí­totta a nevét.) Hol­lósy egye­dül­ál­lót terem­tett a fes­té­szet­ben, de nem feled­ke­zett meg arról, hogy az „utó­dok­ról” is gon­dos­kod­jon, tudá­sát tovább­adja. 1886-ban magán­is­ko­lát nyi­tott Mün­chen­ben, de mivel a mára­ma­rosi táj volt az igazi ott­hona, a művész­te­le­pet tíz évvel később Nagy­bá­nyára, aztán Técsőre helyezte át. Az élet­ké­pek elkö­te­le­zettje volt: a Ten­ge­ri­hán­tás, a Rákóczi-induló, az Alma­tol­va­jok, a Huszti vár, az Öreg paraszt mind való­sághű alko­tá­sok. Hol­lósy 1918-ban halt meg, sírja a mára­ma­rosszi­geti kato­li­kus temető­ben, a bejá­rat­hoz közel található.

Mára­ma­rosszi­getről 1918 után hét esz­tendő alatt közel két­száz­ezer magyar mene­kült el. Az első nagy román bete­le­pí­tés 1930-ban tör­tént. Az 1960-as ipa­ro­sí­tást követően pedig már nagy mére­te­ket öltött az asszi­mi­lá­ció. A megyé­sí­tés még job­ban meg­vi­selte a tele­pü­lést, hiszen azután az új köz­pont, Nagy­bá­nya árnyé­ká­ban maradt, s miután megyei jogú várossá avat­ták – hoz­zá­csa­tolva Szi­get­ka­ma­rát, Csár­dát és Kaba­lapata­kot –, Mára­ma­rosszi­ge­ten vég­képp bein­dult az erő­sza­kos urba­ni­zá­ció, gom­ba­mód sza­po­rod­tak tömb­há­zak, lakó­te­le­pek. A szín­há­zat, amely a jelen­legi piac helyén állt, 1930-ban rom­bol­ták le; vala­mi­kor öt zsi­na­góga volt Szi­ge­ten, mára csak a Sze­fárd rítusú maradt meg. Ebből egyéb­ként csak négy van össze­sen az országban.

A lakos­ság száma az 1992-es janu­ári nép­szám­lá­lás­kor 44 231 volt, ebből 33 878-an román­nak, 8247-en magyar­nak val­lot­ták magu­kat. 2001-ben vala­mi­vel több mint más­fél­ezerre volt tehető a refor­má­tu­sok száma, a római kato­li­ku­sok 6500-an lehet­tek (az asszi­mi­lá­ció követ­kez­té­ben sok vegyes házas­ság­ban szü­le­tett, román anya­nyelvű gye­re­ket is kato­li­kus­nak kereszteltek.)

Pataky Lehel Zsolt

(tör­té­nelmi beve­zetőn­ket hama­ro­san bővítjük)
maramarossziget.info
info@maramarossziget.info